Back to Top

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

Mi az a közösségi szolgálat?


2016-tól az érettségi vizsgára jelentkezés előfeltétele, hogy minden diák 50 óra közösségi szolgálatot végezzen középiskolai tanulmányai során. A közösségi szolgálat olyan tevékenység, melyet a diákok értékeik mentén választanak, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végeznek, azzal a helyi közösség érdekeit szolgálják, és mellyel saját személyiségüket, különféle készségeiket fejlesztik. Közösségi szolgálatot sokféle motivációból végezhet valaki: hogy megismerjen egy foglalkozást, hogy mások érdekeit szolgálja, közösséghez tartozzon, hogy elérjen egy fontos célt, például a környezet szépülését, hogy bizonyos tulajdonságainak fejlődését elősegítse, hogy hasznos módon töltse az idejét, bajba jutottakon segítsen, védje a környezetet vagy gyakorlatot szerezzen egy számára fontos területen. A közösségi szolgálat végzése során az egyén nem csak a helyi közösség javát szolgálja, megold egy társadalmi, környezeti stb. problémát és ezzel értéket teremt, hanem egyúttal együttműködő készsége, empátiája, kreativitása, felelősségvállalása, projektismerete is fejlődik. Számos tulajdonság, a későbbi munkavállaláshoz szükséges készség igazán a gyakorlatban tud fejlődni, valódi élethelyzetekben, a tevékeny munka során. A közösségi szolgálat egy olyan gyakorlati terep, ahol az iskolában elsajátított számos elméleti ismeret és tanulási teljesítmény mellett az életvezetési készségek is fejlődhetnek, a gyerekek tapasztalatot szerezhetnek különféle szervezetek működésével, munkakörökkel, társadalmi problémákkal kapcsolatban, és kipróbálhatják magukat aktív, cselekvő, szolgálatot teljesítő egyénekként is.



Milyen törvényi háttér alapján?


1. 1. 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről


1. 2. /A) A Köznevelési törvény végrehajtási rendelet


1.2./B)  20/2012. EMMI rendelet (1) Az iskola pedagógiai programjáról


1.3. A 100/1997. (VI. 13.) Kormányrend. az érettségi vizsga vizsgaszabályzatáról


1. 4. 326/2013. (VIII. 30.) Kormányrendelet


1. 5. 2005. évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről


1. 6. Nemzeti alaptanterv


1. 7. Nemzeti Önkéntes Stratégia 2011-2020


1. 8. Civil törvény


1. 9. Közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény



Melyek a teendőid? Milyen papír alapú feladatok vannak?


    1.Először ki kell tölteni a „Tanulói nyilatkozat / Szülői hozzájárulás” –dokumentumot (ezt csak 9. évfolyam elején kell megtenni a tanulónak és gondviselőjének) itt letölthető


    2. Aztán az iskolával szerződésben lévő intézmények listájából választva, fel kell venni a kapcsolatot a kapcsolattartóval”

(Lehetőség van új "kapcsolati szerződés" kötésére a gimnázium és egyéb nonprofit szervezet között. Ha a tanuló olyan helyre szeretne menni, amivel még nincs kapcsolata az iskolának.) itt letölthető


    3.a. 9. évfolyam: Végül a "Diáknapló - közösségi szolgálat nyilvántartására" Leírás itt


   3.b. 10-12. évfolyam: Végül a „Külső közösségi szolgálati napló” – A tanuló, és a szerződéssel rendelkező intézmény tölti ki. Ezzel igazolod az elvégzett munkádat! itt letölthető


·         Egy tanítási napon maximum 3 órát lehet elszámolni. Hétvégén és tanítási szünetben 5 órát lehet naponta elszámolni.


              (Egy közösségi munkaóra 60 perc!)


·         Csak minden sor végén pecséttel és mentori aláírással ellátott "külső" naplót fogadhat el az osztályfőnök.


·         A "külső" naplón 10 darab összefüggő mondatot kell írni az elvégzett tevékenységről! A maradék sorokat ki kell húzni!


·         A diák a végén aláírja a „külső”naplót!



Bizalommal fordulj segítségért osztályfőnöködhöz, Kolman Krisztián koordinátorhoz, és Horváth Krisztina igazgatóhelyetteshez!



Egyéb fontos információ:


·  Minden tanév elején van egy tájékoztató a közösségi szolgálatról a Díszteremben, melyet már el lehet számolni a diákoknak (ez általában az első szerdai osztályfőnöki óra)


·  A gimnáziumban is lehetőség van közösségi munkaóra végzésére, amelyet az osztályfőnök vezet a "belső" naplóban.


·  Minden tanév májusában a teljes adminisztráció ellenőrzésre kerül (ez általában a mindenkori tavaszi írásbeli érettségi hete)


·  A tanévenkénti adminisztrációs zárás a mindenkori aktuális tanév osztályozó értekezletét megelőző 3. munkanap. (A zárások miatt határidő után igazolásokat már nem fogadunk el, azok elvesznek.)