Back to Top

  AKKREDITÁLT KIVÁLÓ TEHETSÉGPONT  

  OKTATÁSI HIVATAL BÁZISINTÉZMÉNYE  

  KIVÁLÓ ÉRETTSÉGIZTETŐ VIZSGAHELY  

ISTEN HOZOTT HONLAPUNKON!


Egy korszerű, gazdag iskolát ajánlunk Neked és szüleidnek! A Premontrei Gimnázium napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő iskolája. A hagyomány kötelez: Szombathely város 1772-ben alapított középiskolája 1808 óta a Premontrei Rend gimnáziuma. Az 1994-es újraindulás óta a PREMONTREI egyre keresettebb, s ezt elsősorban volt és jelenlegi diákjainak köszönheti. Ők gazdagítják személyiségükkel, benső gazdagságukkal, nyitottságukkal leginkább ezt az iskolát. Tanár és diák közös összefogással azon munkálkodik, hogyan közelíthetnénk egyre jobban azokhoz az elvárásokhoz, melyeket iskolánk küldetésnyilatkozata így fogalmaz meg: „Arról ismerjenek meg benneteket, hogy szeretitek egymást.”


Mind, akik részesei vagyunk a PREMONTREI GIMNÁZIUM életének, szeretnénk megtapasztalni, hogy a minket választók és velünk kapcsolatba kerülők, mint jelre mutathatnának közösségünkre, így beszélve: „Nézzétek, köztük nem úgy van, mint a világban. Ott az oktatás nem csak szolgáltatás, ott sokak által avultnak vélt dolgokat komolyan vesznek: szótartást, felelősséget, fegyelmet, kitartást, emberséget, kötelességet. Ott azonos mércével mérnek, tisztelik a másik véleményét, oktalan vitákba nem bonyolódnak, ott egymásra vigyázva, törvényt tisztelve intézik az ügyeket. Ott nem rohan sem diák, sem tanár, van idejük ráfigyelni egymásra. Ott a morális és szellemi romlás/ rontás ellen tudatosan védekeznek. Ott a tudás mellett a szív és lélek is megkapja a magáét, ott több a mosolygó ember.”


Az oktatásban-tanulásban, a tudományok művelésében végzett minőségi munka az alap, e nélkül minden igyekezet hiába való. Iskolánk titka, a sok kiváló pedagógus, akik ugyan ismeretlenek maradnak a nagyvilág számára, de tanítványaikon keresztül mégis bevésik nevüket a magyar pedagógiatörténet aranykönyvébe.


Szeretettel hívunk és várunk, tartozz közösségünkhöz Te is!

TANULMÁNYI ÜGYEK

TagozatkódokTAGOZATKÓDOK

HatártalanulNYÍLT NAP

tanulmanyi_ugyekSAINT NORBERT SCHOOL

HÍREK, PROGRAMOK

A legfrissebb híreket és képeket a Facebook oldalunkon találod meg!

aktuálisKrakkói legendák és a szomorú valóság Auschwitzban - humán töltetű kiránduláson a Premontreiek (2018.10.05.)


Végzős osztályainknak, már az előző tanévben meghirdettünk egy történelmi jellegű kirándulási lehetőséget, Lengyelország déli részének emlékhelyeire: Oświęcim (Auschwitz), Krakkó és Zakopane. Az évfolyamból nagyon sok tanuló jelezte részvételi szándékát, így hamar betelt az összes férőhely.  Tovább



aktuálisPremontreis diákok nardai zaránoklata (2018.10.03.)


2018. október 3-án, egy napsütéses őszi reggelen 50 diákkal együtt gyülekeztünk iskolánk, a Premontrei Gimnázium udvarán, hogy elzarándokoljunk Nardára, ahol a mariazelli Vándor Szűzanya szobrát őrzik.  Tovább



aktuálisPremontrei siker az országos haditorna verseny megyei döntőjében (2018.10.04.)


Az esemény a honvédelem ügyének népszerűsítése és a katonai pálya bemutatása mellett lehetőséget adott a résztvevők számára, hogy kipróbálják a katonai kiképzés egyes feladatait versenyhelyzetben.  Tovább

aktuálisPremontrei teremlabdarugó torna és pályaavató (2018.09.22)


A Premontrei 900 program nyitórendezvényének keretében 2018. szeptember 22-én került sor a gödöllői iskolaközpont felújított épületeinek átadására és megáldására.  Tovább



aktuálisIdegennyelvi szakmai délután a Premontrei Gimnáziumban (2018.09.27)


Szeptember 27-én a Maxim Kiadó rendezvénye zajlott iskolánkban. Nemcsók Adrienn idegen nyelvi vezető szerkesztő tartotta a három programelemből álló módszertani workshopot Szombathely és a megye angol- és némettanárai számára.  Tovább



aktuálisA Premontrei Gimnázium gólyanapja a Rám-szakadékban (2018.09.29)


Az idei tanév forró napokkal vette kezdetét. Miután kilencedikes diákjaink felfedezték új otthonukat és már magabiztosan közlekedtek intézményünk különböző épületrészei között, fontosnak éreztük, hogy minél hamarabb megismerjék egymást.  Tovább

"AD OMNE OPUS BONUM PARATI - MINDEN JÓRA KÉSZEN."